Skandináv letisztultság kívül-belül - A nor/ma grand konyháját a Skill Trade kivitelezte

2021.10.20

Az északi stílusú kovászos pékség első, pesti lokációjának sikere után idén júniustól már a budai oldalon is élvezhetjük a magas minőségű péksüteményeket. A nor/ma grand konyhájának tervezésével és kivitelezésével a Skill Trade-et bízták meg.

Fotó: Csordás Ádám

Ahogy az első üzletben, úgy itt is kiemelt figyelmet fordítanak a legjobb vendégélémény biztosítására: a nyitott konyhában a termékek készítésének legtöbb lépése a vendégek szeme előtt zajlik, így kialakításánál a biztonságos, hatékony működés mellett az esztétkium is fontos szerepet játszott. Ennek megfelelően a speciálisan pékségek igényeire kifejlesztett Dalmec hűtő- és kelesztőszekrények, sokkolók, jéggépek, borhűtők, illetve egyedileg gyártott hűtött munkapultok, rozsdamentes berendezések és polcrendszerek kerültek a Széllkapu parki egységbe. 

 

  

 

Fotó: Csordás Ádám

 

Nyitott, progresszív szemléletű szakmai csapatban öröm dolgozni, a munka gördülékenyen haladt. A projekt az egyedi berendezések legyártásával, a konyha teljeskörű kivitelezésével együtt egy hónap alatt valósult meg.   

 

  

Fotó: Csordás Ádám

Gerzsenyi András, a nor/ma egyik alapítója így nyilatkozott a közös munkáról: 

„Több projekten dolgoztam már, de hasonló odafigyelést és törődést ritkán tapasztaltam, mint a ti részetekről. Külön köszönöm a sok türelmet és odafigyelést, amit a projekt utolsó pár hetében kaptam tőletek! Nem kérdés, hogy a jövőben is titeket keresünk, ha konyhatechnológiáról van szó.”

 

Gépek és berendezések beszerzésével, konyhatechnológiai terv készítéssel, kivitelezéssel vagy bármilyen szakmai kérdéssel kapcsolatban keress minket e-mailen vagy telefonon: skill@skilltrade.hu // + 36 1 221 3653.

« Vissza a hírekhez