A Skill Trade egy fontos kampány főtámogatója volt.

2020.12.31

Fontosnak tartjuk a gasztronómiai vállalkozások támogatását, fejlődését, ezért is vettünk részt a Piqniq Budapest és a Mastercard "Tanulj, fejlődj! Nagykép a gasztronómiáról" című kampányában. 

 

A kampány 3 hónap alatt közel 100 szakember megszólaltatásával, 25 témán keresztül mutatta be a hazai gasztronómia szereplőit: vendéglátósokat, beszállítókat, szolgáltatókat, illetve a szektorhoz kapcsolódó szakembereket.


Színes nagyképet alkot az iparágban dolgozók hálózatáról, kapcsolatrendszeréről, a vállalkozások mögött álló emberekről. Bepillantást enged többek között a vendéglátóhelyek kulisszái mögött zajló folyamatokba, az ételfutárok mindennapjaiba, a női vállalkozók életébe, az alapanyagok előállítóinak munkájába.

 

A kampány célja a tudásmegosztás: “A jelenlegi piaci helyzet reális bemutatásán túl a cél, hogy a jó példákon keresztül motiváljuk és edukáljuk a szektor és a gazdaság szereplőit. A gasztro vállalkozások mindennapi kihívásain és megoldásain túl szeretnénk kiemelni azokat a felelős, társadalmi szempontból is releváns gondolatokat, véleményeket, melyek pozitív hatással bírnak a kollektív tudatra.”

 

A kampány számokban:

 

6 hónap tervezés

3 hónap gyártás

34 forgatási nap

20 város

15000 fotó expo

1000 percnyi tartalom

100+ gasztroszereplő

25 téma


 

Látogass el a Piqniq kampány weboldalára: csodálatos nagyképek, rövid videók, értékes szakmai és emberi gondolatok

« Vissza a hírekhez